Személyiségfejlődés 3-6 éves kori szakasza, az ovis kor, felnőtteknél. 

Tinder, facebook ismerkedés, online világ, randi appok. Számtalan csemegét nyújt egy olyan ember számára, aki kíváncsi és érdeklődő a tekintetben, milyen mentális állapotban van a mai magyar felnőtt lakosság, illetve milyen szinten áll személyiségfejlődésében. 

Lehet erről viccesen, és komolyan is írni, én jobban szeretem a karikatúraszerű változatot, egyrészt mert szórakoztatóbb, másrészt pedig reménykedem, hogy így befogadhatóbb is.  

Mi is az a 3 legfontosabb dolog, amin egy gyerek keresztülmegy óvodás korban? 

• Akarom. 

Végre elérkezett az idő, hogy tudok beszélni. Végre már nem csak sírok, kiabálok, nevetek, és vagy kitalálja anya, apa, a gondozó nő, hogy mit is szeretnék, hanem EL TUDOM MONDANI. Katartikus élmény! Hatással vagyok a környezetemre. Ki tudom fejezni az akaratomat! És mivel gyakorlás teszi a mestert, ezért állandóan mondom is: akarom, akarom, akarom. 

Ja igen! És ÉN akarom! Ez nagyon fontos. Hisz ÉN vagyok minden. Én vagyok a Nap és a Hold, a kezdet és vég! Mindennek okozója. Én vagyok az eredet, és a következmény. (Sajnos, ha apa és anya elválik, az is miattam van. Mert hát ki másért?) ÉN! Milyen csodálatos szó! Milyen csodálatos vagyok! Létezem! Vagyok! Örülj és vigadj, mert végre eljöttem ÉN, és megengedem, hogy gyönyörködj isteni önmagamban! 

• Most. 

Egyrészről nagyon akarom! Másfelől meg fogalmam sincs mikor is van az a holnap, meg jövő héten! Pláne nem következő Karácsonykor, meg nyáron! Ne zavarj össze! Bőven elég, hogy megtanultam a WC-be pisilni, kakilni, és nem rögtön bele a pelusba! Az én türelmem is véges! És különben is.... Hát nem jó csak úgy lenni? Játszani? Elmerülni a pillanatban? Carpe Diem! Minek aggódni a holnapért? (Még mindig nem tudom, az mikor van, de ha Te mondod!) 

• Muti, mid van! 

Tehát, megtanultam, hogy nem egy vagyok anyával. Ezt már igazából elég picinek, mert olyan okos vagyok. Van önálló kezem, lábam, fülem, szemem. És mint említettem, ha figyeltél, önálló akaratom! Na de! Kiderült, hogy van sok hozzám hasonló gyerek (persze nem olyan tökéletes!). Szóval azon gondolkozom, hogy miben is különbözöm tőlük? Hasonlít a hangunk, a magasságunk. Hasonlít a kinézetünk. De hát ő mégsem én vagyok, én meg nem ő. Ő lány, én meg fiú. Na de mit jelent lánynak lenni? Mit jelent fiúnak lenni? Ezen töprengtem, gondolkoztam, aztán apa azt mondta, hogy a fiúknak fütyülőjük van, a lányoknak meg nunijuk. Na jó, de az hogyan néz ki? Feltétlen ki kell derítenem, de az óvó néni mindig a sarkamban van, les, meg leszid. De ennek akkor is utána járok! Katikával már meg is beszéltem, hogy elbújunk a bokorba, és kiderítjük, milyen is az a lány, én meg megmutatom neki, milyen az a fiú. 

…. 

Nézzük meg, hogyan van jelenik meg ez a három dolog felnőtt korban! Láthatjuk, hogy ovisként ezek a kérdések fontos elemei, részei a személyiségfejlődésnek. Markáns kérdései! Elengedhetetlen kérdései! Na de! Amikor egy 30-50 év körüli férfi, vagy nő, még mindig ott tart, hogy MOST! AKAROM! ÉN!, arra olyan jelzőket aggatunk, mint hedonista, nárcisztikus, önző, felelőtlen.  

Nem állítom, hogy ezek a felkiáltások ne lennének fontosak! Sőt!  

Nagyon is fontos és szükséges, hogy tudjam, mik a vágyaim. Szükséges, hogy ki tudjam őket fejezni.  

Az akaratom, az a hajtóerőm. A cselekvés, a teremtés, létrehozás eszköze.  

A most pedig képesség az önátadásra, az elmerülésre, a jelen megélésére! Tehát nem kukába való értékek, csak a mérték a kérdés.  

És itt van az a harmadik dolog is, ugyebár. Ami itt elsajátítandó az az intimitás fogalma, megértése. Enélkül elcsúszik az egész, és marad az utcán mutogatós bácsi, a kéretlenül küldött, kapott fotók, amikre aztán reakcióként jön a sokk, a tiltás, a felháborodás, a “takard el gyorsan a szemed Ernőke!”, “Pfúj! Undorító perverz alak!” felkiáltások. Maga a test szépsége elveszik. A gyöngédség, a szeretet, a bizalom. Az együttlét. A szexualitás. Elértéktelenedik a test, mert nem jókor, megfelelő helyen, megfelelő személynek és körülmények között kerül megmutatásra. Elértéktelenítem önmagam, és a másikat is. Öncélú magamutogatássá válik, a szerelem, a vágy, az erotika helyett. Nem tüzet gerjeszt, csak unalmat (“Jajj, már megint egy fallosz? Nem unják már?”), közönyt, akár undort.  

Érdemes átgondolni, milyen gyakran jelenik meg ez a három dolog az életünkben? Hogyan használjuk őket? Milyen célt akarunk elérni velük? Egyáltalán megfordul-e bármi cél a fejünkben, vagy csak ösztönszerűen éljük az életünket? Mire vágyunk valójában? Vajon hatékonyak-e ezek a módszerek, és közelebb visznek a beteljesedéshez, vagy épp, hogy eltávolítanak? Min tudunk változtatni? Mit tükröz vissza a környezetünk? Elismerést vagy elutasítást kapok?