Szétfeszít a hazugság. A hazugság, amivel önmagamat csapom be évek óta. Apróságokkal indult. Mindig azzal indul. „így is jó”, „Á, mindegy!”, „Majd máskor….”, „Nem is olyan fontos.” „Nem baj”. „Legyen, ahogy szeretnéd”.

Minden egyes apró mondat, mit önmagam megnyugtatására mantrázok. Minden mondat, ami akkor hangzik el, mikor lemondok a vágyamról, az álmaimról, mikor elhessegetem a negatív érzéseket, „Biztos rosszul érzem”, „Lehet túl nagyok az elvárásaim”, „Minek is nekem az a piros ruha? Olyan drága! Elég a turis is. Nem számít”.

Állj két lábbal a földön! Ne álmodozz! Mifelénk nem divat … ! Ilyen savanyú képet vágsz, pedig össze tehetnéd a két kezedet…. Minden normális ember örülne, ha…. !

Sose voltam normális.

Ragad a kezem, addig szorítottam. Izzad, csúszik. Egyre nehezebb megtartani ezt a pozíciót, egyre több erőfeszítés.

Nem értenek. Senki sem érti, mitől változtam meg ilyen hirtelen?

Ó, nem hirtelen történt. Évek óta rág belül valami, évek óta cipelem a terhet, de nem baj, elbírom, egy nagyobb és szentebb cél érdekében, minek társadalmi elvárás a neve.

Elvárják, jó anya legyek. Jó feleség, Csendes, tisztességes. Jó munkaerő, szorgalmas, megbízható. Szófogadó gyerek. Kitűnő tanuló. Rendes, tiszta, kultúrált. Néma. Szexi, de szolíd, Mária (Magdolna). Türelmes és lágy és visszafogott és alázatos. Bárány a bárányok között.

Meddig játszom, hogy bárány vagyok? Meddig bírom elviselni, csak azért, hogy közétek tartozzak? Meddig leszek jó feleség verve? Meddig leszek jó munkaerő megalázva? Meddig rejtem el tehetségemet, fiókba zárva? Meddig választom a vanília fagyit, pedig én a fekete erdőre éhezem? Meddig préselem magam 36-os ruhába, pedig L-es a méretem? Meddig mosolygok a számmal, hajtok némán fejet neked, Ó Atyám?

Megtanultam ülni, futás helyett, néma lenni, üvöltés helyett, lemondani, megvalósítás helyett. És már nem tudom hogyan kell. Ki vagyok én ennyi év után? Hova tűnt a láng, a vágy? Hideg hamu lettem.

Hol a főnixem? Honnan éledek újra, végre önvalómra? Hol kezdődik az élet, az energia? Miből fakad, miből terem? Hol keressem? Hogy keressem? Rohannék a dombon le mezítláb, hajam lobog a szélben, szabadon, szabadon, szabadon érezve! Érezve újra az ízeket, a szavakat, a szívemet. Érzem, hogy dobog. Majd kiugrik a helyéről szegény, nem szokott hozzá a boldogsághoz. Össze-vissza ver, de én csak szaladok, nevetve, kacagva, abban a bizonyos piros ruhába.

Ha magadra ismertél a történetben,

ha nem találod az utad,

ha már elfelejtetted, miért vagy benne a kapcsolatodban,

ha nem tudod merre, hogyan tovább,

ha beleragadtál a mocsaradba

keress meg, hogy segíthessek neked.