Mi a bántalmazó kapcsolat? Ebben a cikkben minden olyan kapcsolódást annak fogok hívni, melyben az egyik félnek az a saját megélése, hogy őt bántják, fájdalmat okoznak neki, legyen ez verbális vagy fizikai szinten. Ahol az adott fél azt éli meg, megalázzák, leértékelik, semmibe veszik, elhanyagolják, figyelmen kívül hagyják.

Mint látjuk, ez így elég tág kategória és felmerül a kérdés, hogy „Na de egy veszekedés során, dühünkben mindenfélét odavagdusunk egymás fejéhez! Ez mi? Bántalmazás?” Az adott szituáció maga az. A kapcsolat azonban ettől még nem feltétlen válik bántalmazóvá. Bántalmazásról ebben a tekintetben akkor beszélhetünk, ha az rendszeres, konstans, ismétlődő. Ahol az egyik fél rendszeresen a domináns, a másik pedig az alárendelődő szerepét tölti be.

Bántalmazó kapcsolat kialakulására azonban egy kapcsolat egész korai szakaszában is utalhatnak jelek. Fontos, hogy ezt felismerjük, és időben le tudjuk kommunikálni, vagy kilépni a számunkra kényelmetlen és romboló helyzetből.  

Ne feledjük! Minden érzés jogos. A valóság az, amit én annak élek meg. Ha nekem valami fáj, akkor az számomra nagyon is valóságos, még akkor is, ha a másik ember teljesen máshogy éli meg ugyanazt a szituációt. Számára az ő megélése lesz a valid.

A testünk nagyon precíz mérőműszere a bántalmazásnak. Sokszor jóval hamarabb jelez, hogy valami probléma van, mintsem az tudatosulna az elménkben. Gyomorgörcs, szorulás, torokgyulladás, nőknél folyás, fájdalom a petevezetékben, méhben, mind-mind vörös villogó. Ha a kapcsolati probléma megoldódik, ezek a tünetek hirtelen el szoktak tűnni. (Ez természetesen nem jelenti azt, hogy az adott betegséggel ne forduljunk orvoshoz és kérjünk segítséget. De! Szükség van a tünetek kezelésére is a megfelelő szakember segítségével.)

A bántalmazó kapcsolathoz való viszonyunk egy pici szegmensére térnénk most ki, mégpedig arra, mikor a bántalmazott fél úgy dönt, kilép belőle.

Az, hogy miért jutott oda? Hogyan nem ismerte fel a jeleket? Miért nem lépett ki hamarabb? Stb mind-mind nagyon összetett kérdés és külön írást (kezelést) igényel.

Átugorva az előzményeket és a mélylélektani okokat, ott tartunk, hogy a bántalmazott szakít.

Az első érzés ilyenkor a megkönnyebbülés. A szabadság. Egyfajta eufória, fellélegzés. Meglépte azt, amit addig nem mert, amitől félt. Szembe mert szállni a szeretett-rettegett féltől.

Rájön, az illetőnek nincs felette hatalma. Nem okozat neki (több) kárt. Nem tehet ellene semmit.

Talán elkezd más szemmel nézni rá. Lehetséges, hogy meglátja az agresszió, a dominancia mögött megbúvó kisgyerek tehetetlen vergődését, és ez a nézőpont az egész relációjukat megváltoztatja.

Aztán az első boldog szakasz után (ami terjedhet pár órától hetekig, hónapokig) megjelenik a hiány. Elkezd hiányozni neki a másik. A szép pillanatok, a közös célok és álmok, amik megvalósulásában reménykedett. Amiket, mint mézesmadzag húztak el mindig az orra előtt, ám a megvalósulásuk egy távoli jövőbe veszett. Legalábbis hiheti ezt.

Sokan beleesnek abba a csapdába, hogy ebben a fázisban visszamennek a bántalmazóhoz. Mert hátha most… És majd. És megváltozik.

Valójában azonban nem a másik személye az, aki után sóvárgunk. Hanem a biztonság.

Furcsa talán egy ilyen kapcsolatot ezzel a szóval illetni, és nem is a kapcsolat az, ami a biztonságot jelenti, hanem a kapcsolatban működő elemek.

Mi a biztonság? Kiszámíthatóság. Rutin. Megszokás. Tudjuk mikor mi történik, van egy állandóság érzésünk. És teljesen mindegy, hogy ez a rutin, ez jó vagy rossz.

A biztonság utáni szükséglet az egyik legfontosabb, legerőteljesebb életünk során. Ha megfigyeljük a maslowi szükségletpiramist, láthatjuk hogy a biztonság a szeretet előtt helyezkedik el. Tehát fontosabb, hogy biztonságban (kiszámíthatóság, állandóság) tudjuk magunkat, mint az, hogy kapcsolódjunk másokhoz.

Nem tudnánk úgy létezni, hogy nem tudjuk, hogy holnap újra feljön-e a nap. Ha minden nap azt hinnénk, hogy kirúghatnak a munkahelyünkről. Ha egyik nap 50.000 forintot kapnánk a számlánkra, a másikra 100.000-et vonnának le, teljesen önkényesen és ad-hoc. Ha az lenne a normális, hogy semmire sem lehet számítani. Ha bárki bejöhetne a lakásunkba, amikor akar. Ha ma jobb oldali lenne a közlekedés, holnap bal, holnapután megint bal, aztán jobb. Ha egyszer hétfővel kezdődne a hét, aztán szerdával. Stb.

Igazából semmi sem állandó és ezek a felsorolt dolgok mind megtörténhetnek. Csak nem valószínű, hogy meg is fognak.

A munkahelyünkről kirúghatnak, de akkor is van felmondási idő. Mégsem úgy megyünk be dolgozni, hogy vajon ma megtartanak-e vagy sem, hanem úgy, hogy „öt év múlva ezen és ezen a létrafokon képzelem el magam ennél a cégnél.”

Szabályokat hozunk és hisszük, a világ is ismétlődő, ciklikus törvények szerint működik. Hogy van rend. Mert ezt tudjuk felfogni, ehhez tudunk alkalmazkodni, ebben tudunk viselkedni.

Káoszban nem tudnánk élni.

A bántalmazó félnek a kapcsolat az egy rend. A bántás is egy rend, egy ismétlődés. Egy megszokott rutin. Káros mellékhatásokkal.

Megszoktam, hogy reggel felébredek, és a társam köszön, vagy ír egy üzenetet. Megszoktam, hogy megmondja mit hogyan kell tenni. Megszoktam, hogy hallom a hangját. Megszoktam az érintését. Megszoktam, hogy várjak rá. Megszoktam, hogy rosszul érzem magam. Megszoktam a gyomorgörcsöt.

Azaz valójában nem a másik személye hiányzik, még nem is csak a kapcsolat elemei, hanem maga a megszokás. Maga a rutin. Az, hogy tudom mi történik. Megvan a helyem a rendszerben. Megvannak a kapaszkodóim.

Miért fontos ezt látni?

Ha megértjük, hogy ez a hiány a biztonság hiánya, és a biztonságot a rutin jelenti, nem az összetevők, akkor tudatosíthatjuk hogy ez nem személyhez kötött. Felismerhetjük, hogy új rutint, új megszokásokat kialakítva megteremthetjük a magunk állandóságát, a magunk biztonságát. Ez erőt adhat ahhoz, hogy mikor erősebben jelenik meg ez az érzés, ne azonosítsuk a magánnyal, ne azonosítsuk a másik emberrel, ne tegyük újra piedesztára a másikat, ne reménykedjünk abban, hogy most más lesz, most majd hirtelen odafigyel ránk – bár százszor nem tette – hanem világosabban lássuk miből fakad. És ez nem a másik ember. Nem ő az, akit ilyenkor vissza szeretnénk kapni. És ez egy nagyon fontos felismerés lehet. Segíthet kilépni abból az ördögi körből, hogy visszamenjünk a bántalmazóhoz. Hogy még jobban megalázkodjunk. Hogy mi kérjünk bocsánatot azért, mert szimbolikusan vagy tettlegesen ütött-vert minket, bármit megteszünk, csak fogadjon vissza.

Mert igen, vissza akarunk menni a fészekbe.