„Megcsalt!” – hangzik a vád.

„Ebben az egy kis szóban, mennyi ítéletalkotás van! Sokkal inkább helyesebb lenne az a mondat, hogy: szexuális aktust létesített mással. Ebben nincs ítélet, nincs jó vagy rossz, ez egy semleges nézőpont.” – mondja az egyik pszichológus a minap.

Ma reggel a fiammal egy viccről beszélgettünk. „Anya, melyik a nehezebb, egy kiló toll, vagy egy kiló vas?” A mondatból egész kis eszmefuttatás született, boncolgattuk a témát, és előkerült a csal, becsap, átver szó.

Nem értek egyet a pszichológussal. Véleményem szerint a „megcsal” nem feltétlen arra utal, hogy a párom (legyen férfi, vagy nő) más valakivel jár össze. Vagy nem CSAK arra.

Ítélet? Hm, lehet. Számomra egy ilyen helyzetben nem az a fájdalmas, hogy nem én vagyok az egyedüli és kizárólagos, hanem azok a momentumok, mikor a párom azt mondja, „Édesem, ma későn érek haza. Túlóra!”. Azok a pillanatok, amikor hazudik. Átver.

Na de mi is az összefüggés egy párkapcsolati megcsalás és egy gyermeki átverés között?

Emlékszem, milyen könnyű volt a testvéreimnek ilyen okoskodó tréfával átverni. Hogyan vettem be, hogy ők képesek gyorsolvasni. Hogyan hittem el különleges képességeiket, minden szavukat.

Miért történt mindez? Gondolhatnám, hogy mert én kicsi ők meg nagyok voltak, én kis butus, ők meg az okosak. Valóban ez okosság, intelligencia kérdése? Jót nevetni a másikon, hogy „Ha, ha bevetted!”

A probléma itt a hit. A bizalom. Bízom a másik személyben, feltétel nélkül. Elhiszem, hogy amit mond, az igaz. Mert szeretem, vagy mert ő a nagy, és a nagyok mindent tud és felnézek rá. Elhiszem, mert őszinte vagyok vele, tiszták az érzéseim, gondolataim irányában. (Vélhetően kislányként én is rászedtem, vagy próbáltam rászedni a másikat, testvért, barátot, apát, anyát, aztán jót kacagtam, ha sikerült. Nem állítom, hogy ez nem történt meg. A fenti elemzés célja nem ennek tagadása, hanem a lelki folyamat, a háttér.)

Tehát van A fél, aki bízik a másikban. És van B fél, aki ezzel a bizalommal visszaél. Mert valójában ez történik.

Ez van jelen a kis csínyben (Mondd sokszor egymás után, fehér, fehér, fehér, mit iszik a tehén?), és ez van jelen akkor is, mikor egy kapcsolatban valaki mindig mást mond, és mást tesz. Ezért fáj ugyanúgy a kicsinek, ha a nagytestvér kikacagja őt (megalázottságot érez, azt érzi ő ostoba), és a párkapcsolatban valakinek, ha a társa félrelép. Hülyére vesznek.

A bizalom törékeny dolog. Megtörtént már máskor is? Meg fog történni? Hihetek még benne? Hihetek a szava igazában? Ma ezt mondja, holnap azt?

Nyilván egy párkapcsolatban meglehetősen komplex, hogyan jut el valaki oda, hogy titokban találkozgasson mással. Ennek is megvan a maga dinamikája, elvezet ide egy út, amiben mind a két fél erősen benne van. Az is sok szempontból magyarázható, miért nem áll oda a párja elé, és mondja „szükségem van más ingerekre is”. A világ nem fekete és fehér, az emberekben lezajló lelki folyamatok különösen nem azok.

Egyet szeretnék: gondolkozz el azon, hogy amikor a hazugság mellett döntesz, milyen repedéseket hozol létre?