Hogyan éljük meg ugyanazt a dolgot?
Árnyoldalak...

Pl ha szabályokat állítok fel a gyerekemnek, azzal - bármily furcsa - biztonságot teremtek számára. Tudja, mihez kell alkalmazkodni, hogyan kell viselkedni. Meddig mehet el. Olyan, mint a függőhídon a kapaszkodó. Tudja, hol a határ.
Ha nincs a hídon ilyen, lezuhan. Ha a kapaszkodó túl rugalmas, akkor is lezuhan(hat). Ha a hídtól túl távol van... lezuhan.
Azonban ha a híd közepén van, az út járhatatlan. Ha fél méter széles, túlkontrollál.

Biztonság teremtése vagy korlátok közé zárás?

Hol az én biztonságom? Miben van a biztonságom? Mit tekintek biztonságnak?
A világ egy változó, dinamikus rendszer. Távolról nézve nem vagyok ugyanaz, aki tegnap voltam, aki holnap leszek. Változik a testem, a hangulatom, a hangom, az étvágyam, az érzéseim, a gondolataim.
Változik a pénz értéke, változik a gyümölcs íze, állaga.
Változnak a kapcsolataim, a munkahelyem.
Változik a tudás. Az igazság csupán csak egy aktuális állásfoglalása a tudománynak, társadalomnak. (Pl igaz, hogy a Föld lapos. Aki mást mond, azt kiveti a társadalom, megbélyegezni, elégeti. Ma hülyeségnek véljük, hisz mindenféle műszerrel bebizonyított tény!!!! Aztán új tények, új műszerek, új gondolatok jönnek. A Föld nem is létezik, csak egy holografikusan kivetített kép.)
Mégis mást sem csinálok, csak kapaszkodom az elgondolásaimba. De hát az úgy van!!!! Azt mondták a tévében, az anyukám, a tanár nénim, a kedvesem. Hányszor kérdőjelezek meg egy felbukkanó gondolatot? Biztos úgy van, mert….

Nem megyek este sétálni, mert az veszélyes…A sötét félelmetes. Éjszaka csak a részeg emberek vannak az utcán, akik megerőszakolnak, megölnek, kifosztanak. Ezért sose látom a csillagokat. Sose tapasztalom meg az elcsendesült város békéjét. Sose szívom magamba a hűvös, friss levegőt.

Mert az nem biztonságos.

Nem szeretek. Megcsaltak, becsaptak, hazudtak. Sose szerettek. Mindig második, harmadik voltam. Szeretni veszélyes. Sérülhetek. Újra becsapnak, hazudnak, nem szeretnek. Biztonságosabb inkább elzárkózni…. Biztonság….

Alkalmazottnak lenni... Havi fix jövedelem, míg élek. Van egy ötletem, egy vállalkozáshoz. Csodákat teremtenék. Nem próbálom meg. A vállalkozói lét nagyon kétesélyes. Amit csinálok, azt ugyan utálom, de… biztonságos.

Miféle biztonságba kapaszkodom? Holnap ugyanúgy kirúghatnak! Kapok egy másik főnököt, aki mondjuk elviselhetetlen. Vagy átszervezés, leépítés lesz. Ki tudja? Mégis stabilnak, állandónak vélem. Mert volt tegnap is, meg tegnapelőtt is, meg egy éve. Akkor lesz is. Holnap is, holnapután is, egy év múlva is.

Milyen szépen, ügyesen csapjuk be önmagunkat. Mondunk le szerelemről, önmegvalósításról, kalandokról (csillagbámulás este az erdőben), mert ezek ellentétét egyszer a biztonsággal azonosítottuk. Tíz éve. Húsz éve. Egy másik életben.

Bezárom magam a munkahelyemre, bezárom a szívem, elzárom magam a tapasztalástól. Biztonság címszó alatt korlátok közé szorítom magam. És még észre sem veszem!

Hány és hány ilyen példa van! Ó hányszor csapjuk be önmagunkat, hányszor ragaszkodunk vélt vagy valós sérelmeinkhez, óvó szóhoz (de ugye ha egy 2 évesnek azt mondod, ne beszélgess idegenekkel! Az már nem biztos hogy releváns információ, mikor az a 2 éves 40 lesz! A sötétedés előtt gyere haza 12 évesen, már kérdőjeles 35 évesen.  Stb), egy-egy rossz tapasztalatból származó félrekövetkeztetéshez (általánosításhoz). Egy-egy megoldási mód nem mindig, és nem minden szituációban használható. Ami zseniális volt 2000 éve, ma már lehet elavult.

Árnyékaink a falon

1) Racionalitás, vagy félelem?
2) A lehetőségek, alkalmak keresése vagy erőszakosság, görcsölés?
3) Csendes elvonulás, vagy ignorancia?
4) Biztonság teremtése, vagy korlátok közé zárás?
5) Precizitás vagy kényszeresség?
6) Flow vagy intimitás kerülés?

Mi a te árnyékod?

Ps.. A megoldás! Mert ugye az könnyű, hogy elmondom, valami hamis, és nem jól működik. Na de hogyan tovább?

Azt gondolom, ha észreveszem, hogy épp becsapom magam, már az egy hatalmas lépés. Tudatosítás. Oké – mondod Te -, na de honnan tudom, hogy ezt csinálom?

Leginkább onnan, hogy egy negatív érzés kíséri.

Pl Elhívnak egy buliba, de nem megyek. Az eső is esik, meg messze is van. Meg nem is ismerek senkit. Meg.. Maradok. Otthon jó. Mégsem vagyok tőle könnyű. Direkt a könnyű szót mondom, és nem a boldogat, mert ennek kék madarát kissé nehéz megfogni. Könnyű .. elégedett. Önazonos.

Valójában el akartam menni. Kimozdulni, ismerkedni. De a bulikban mindig egy sarokban ülök. Félek, hogy visszautasítanak, hogy unalmasnak tartanak, hogy nem akarnak velem beszélgetni. Ezért kizárom magam. De fáj, hogy ki vagyon zárva. Nem akarom nézni, hogy mások milyen jól érzik magukat, nagyokat nevetnek, miközben én idegen vagyok. Szeretnék közéjük tartozni, szeretnék én is nevetni..

Félek. Félek újra átélni, félek sérülni. Keresem a kifogásokat, és milyen mázli, hogy az időre tudom fogni. De belül.. mégis ott egy görcs, egy szomorúság, egy kudarc.

Na, innen tudom, hogy átvertem magam.

Ez az első lépés. Nem vagyok könnyű, valami nem stimmel. Ha beazonosítottam, hogy mi, akkor legalább annyival előrébb vagyok, hogy eldönthetem: akarok kapcsolódni másokhoz, szocializálódni? Megtanulni, azt hogyan kell? Változtatni? Vagy felismerem, hogy erre alkalmatlan vagyok, lemondok eme nemes szándékomról, megbékélek azzal, hogy nekem ez nem megy és marad minden a régiben. Ez is lehet járható út, ez is lehet oké… Csak ne hazugságból fakadjon a döntésem.

A változtatás… Az folyamat. Az hosszú. Lassan történik. És általában ott, ahol a példámban legkevésbé akarom: társaságban. Kapcsolódásban. Lehet ez egy főző tanfolyam. Kapcsolódom is, meg nem is, hisz egyedül főzőcskézem, de mégis sokan vagyunk. Szabás-varrás. Tanulás. Csend túra. Az tök jó. 9 ember megy az erdőben, de csendben kell maradni. Szorongási faktor kiiktatva, senki nem fog unalmasnak tartani! Csoportterápia. Bármi.

Változtatni félelmetes. Megmérettetek. Sikerülni fog? Mi van, ha kudarcot vallok? Ráadásul, ha változik valami, akkor minden VÁLTOZIK. Változik!!! Érted? Nagy betűkkel. Mert minek az ellentéte a változás? Naná, hogy a „biztonságé” (ha a biztonság egyenlő az állandósággal).

Ha minden változik, akkor meg kell változtatnom az eddigi gondolataimat is. Az énképemet. (Kiderülhet, hogy jó fej vagyok, és szerethető!!! 30 évnyi önsajnálat mehet a levesbe.) Az emberekről alkotott képemet. (Kiderülhet, nem minden férfi szemét és csak kihasznál. Lehet, van aki odafigyel rám. Áh… Ilyen nincs is!). A sztereotípiáimat. A félelemeimet. Hát mi lesz velem azok nélkül? Kihúzzák a lábam alól a talajt. A félelmeim voltak a kapaszkodók, így le fogok zuhanni, ááá!

Nehéz az élet! Komoly dilemmák ezek!

És csak egy kicsi, pici példát mondtam, egy variációt a millióból. Imádom, hogy ilyen komplex az ember. Mennyi minden lehet 1 döntés hátterében. Mennyi érzés, gondolat, mennyi emlék, történés, illat, szín, évek belesűrítve abba a kérdésbe: menjek ma buliba, vagy ne?