A kapcsolat nem arra van, hogy terápiázzunk.

Kapcsolatban lehet gyógyulni.

Most akkor melyik? Mintha ellentmondás lenne a dologban, nem?

Miért nem lehet kapcsolatban gyógyulni?

Megismerkedtem egy férfivel. Ő is túl volt már pár hullámvölgyön, önismereten, én is. Na, akkor majd mi jó tudatosak leszünk. Nos, ez egy Ultra Rövid Terápia volt, de nem Buda László féle. Pedig…

Lehet-e lerohanni teljes őszinteséggel egy bimbózó kapcsolatot? Lehet-e úgy indítani, hogy „Hello, én ilyen és ilyen vagyok, aki nem fogadja el annak hello, egyébként nagyon tudok szeretni.” A vágyaink, igényeink feltárása nagyon fontos és hasznos, igazán mélyre tud vinni, de … De 1. nem mindegy mikor és hogyan mondjuk el. 2. Egy kapcsolatban össze kell csiszolódni. Nem működik az, hogy egyoldalúan szabályokat állítunk fel vagy a másik embert kész helyzet elé állítjuk.

Lehet persze így is, csak az nem társasjáték.

Miért is nem? Mert mindkettőnknek vannak elvárásai. Ezt a szót manapság undorodva ejtik sokan ki. Elvárás???! Fúj! Az hogyan?

De akármennyire is tagadjuk, mindenkinek vannak elvárásai. Elvárom, hogy köszönj, és elköszönj. Elvárom, hogy ne csapd rám a telefont. Elvárom, hogy megkérdezd, nekem mi a jó, ugyanúgy, ahogy én is megkérdezem neked mi a jó. Elvárom, hogy ha meghallgatlak, te is hallgass meg. És még sorolhatnám.

Egy terápiában, - bár hivatalosan ugye nem lehet ezt a szót használni, a „segítő folyamat” pedig sokakat megriaszt (Nekem nem kell segítség! Én nem vagyok beteg!) – pontos keretek és határok vannak. Itt és itt találkozunk, 1 órában, hetente, kéthetente egyszer, kétszer. Utána tied ez az idő. Nem meséli el a terap hogy neki milyen napja volt, mik aggasztják, mik a tervei a jövőre nézve, mi bántja és mi okoz örömet. Ezek a kliens princípiumai. A terap arra van, hogy ott álljon, hogy száz százalékos figyelmet adjon, hogy „tartsa a teret”, hogy bizalmat építsen, hogy segítsen.

A kapcsolatban támogatjuk egymást, de nem az egyik vagy a másik van a középpontban. Illetve az nem egészséges kapcsolat.

Oké… Na de mi van akkor, ha mondjuk a bizalom sérült? Ne bízzak a páromban? Vagy ne legyen addig kapcsolatom, amíg rendben nem leszek? Vagy hiába megbízható a párom, nem fogok rá így tekinteni?

De, de és nem. Nyilván. Viszont ha a bizalom sérült, akkor millió szituáció lesz, ahol a sérült énrészünk fog a társunkra reagálni – játszmázni kezd – amire aztán a társ szintén reagál valahogy. Ha „jó gombot” nyom a partner, akkor B személy is „ellentámad” és elkezdődik egy hatalmas műszaki panel nyomkodása.

A: Mit nézel a mobilodon?

B:Öööö… Semmit. Már nem is nézem.

1.verzió: „A” személyt anno megcsalták. Folyamatos mobil üzenetek, melybe egyszer belenézett. „B” személyt látván, bekapcsol ez az emlékkép. Próbál finoman kérdezni, de valójában ott a félelem és a görcs a hangjában. „B” személyt régen állandóan faggatta az apja/anyja, hogy hol volt, mikor mit csinált, mindenről be kellett számolnia. Már a kérdéstől rosszul érzi magát, és próbálja lezárni a történetet.

2.verzió: „A” személy úgy érzi, a párja elhanyagolja. Szeretne minőségi időt tölteni vele, közelebb kerülni. Úgy érzi, nincs közös téma. Kicsi az önbizalma, azt hiszi, a párja nem igazán szereti. Próbál beszélgetést kezdeményezni, belevonódni a másik életébe. „B” személy épp valakivel chatel és nagyon jól szórakozik. A kérdésre hirtelen lelkiismeretfurdalása lesz, közben picit haragszik is „A”-ra, hogy most miatta abba kell hagynia ezt a remek szórakozást.

3.verzió. Az eleje ugyanaz, de „B” mondjuk telefonos játékozik, és valahol cikinek érzi, hogy 40 évesen 10 éveseknek való játékkal köti le magát, és imádja. Nem akar gyerekesnek mutatkozni, mert ő a férfi, akire „A” felnéz, és nem akar ebből a státuszából veszteni. Őszintétlensége „A”-ban csak még jobban felerősíti a megcsalás érzését. „B” titkolózását, azt, hogy valamit rejteget előle, egyértelmű bizonyítékának véli annak, hogy a férfi megcsalja őt.

Ez most csak három verzió, és nyilván lehetne sokat írni, mi történhet a háttérben, de az biztos, hogy ez a kérdés-válasz nem segít.

Hogyan tud erre reagálni egy terap, coach, segítő?

Mondjuk visszakérdezéssel. Megtudja, miért fontos maga a kérdés. Mit érez. Mi van a háttérben? Mi a valódi kérdés.

Mert a valódi kérdés/válasz nem a „mit nézel a mobilodon”, és a „semmit” hanem mondjuk az, hogy „Megcsalsz?” vagy „Magányos vagyok veled.” Illetve a „Félek, hogy elhagyjsz”, „Nem érzem magam olyan értékesnek, ahogy Te látsz engem”.

Nehéz elképzelni, „B” személy letenné a mobilját, szemébe nézne „A”-nak és arról kezdenének el beszélgetni, miért érzi magát „A” megcsalva, vagy magányosan. „Nagyon rossz lehet neked, sajnálom. Mikor nem érzed magányosnak magad? Mire lenne szükséged tőlem?”

Egyszerűen nem életszerű.

Oké… De hogy tud a bizalom terápiában gyógyulni? Hisz az nem kapcsolat! A terap nem a társ, ő nem fogja megcsalni!!

Nem, valóban nem. Viszont ki tud épülni egy olyan kapcsolat, amiben a kliens biztonságban érzi magát. Elfogadva. Bármit tehet, szívesen látják. Lehet önmaga. Mondhat olyat, ami a terapnak nem tetszik és az nem fogja lehülyézni, minősíteni, vádolni. Másrészről terápiás környezetben ugyanúgy előjönnek azok az érzések, amik egy kapcsolatban, amit ott helyben meg lehet vizsgálni. Lehetek dühös a terapomra, érezhetem azt, hogy ő a világ legcsodálatosabb embere stb. Kivetítem rá az érzéseimet, azokat amiket a környezetemmel megélek.

Vannak olyan élmények, sérülések, amikre inkább a verbális terápiák, folyamatok javasoltak. Hosszú-hosszú idő, míg itt megérik a változás. Nagy elköteleződést igényel mindkét oldalról. És vannak olyan folyamatok, amik test, vagy kép alapúak, vagy a „kiélés” eszközét hívják segítségül, esetleg a mezőt. Ilyen a bodywork, NLP, KIP, szimbólum terápia, szomatodráma, pszichodráma, családállítás, dobkörök, férfi körök, női körök stb. Számtalan módszer áll ma már rendelkezésre, amiből választhatunk.

Na de mi van akkor, ha nem érzem, hogy nekem bárhova is el kéne mennem?

Én úgy vélem, hogy mi magunk vagyunk a változásunk kulcsa. De vannak olyan pontok, amik egyedül egyszerűen nem megy. Olykor elég csak egy kis lökés! És már megyünk is tovább. De nincs az az erős férfi, vagy erős nő, aki 100% rendben lenne az életével, és soha ne kerülne olyan helyzetbe, ami … baromi nehéz. Lehet ezt végigszenvedni egyedül is. Miért ne? Ez is csak egy döntés. Mondhatom büszkeségből, hogy na, nekem aztán senki ne mondja meg! Én tudom. Én ismerem magam. De a helyzet az, hogy soha nem lesz objektív rálátásunk önmagunkra. Hányszor van olyan, hogy egy problémán évek óta szenvedünk, de ha egy ismerős mesélné el ugyanazt, öt perc után megmondanánk, mit kéne csinálnia? És mégsem tesszük önmagunkkal. Mégsem jutunk ki.

Még mindig tartja magát az, hogy gyengeség segítséget kérni.

Én viszont azt gondolom, hogy agydaganat esetén sem veszem elő a konyhakést, hanem elmegyek orvoshoz.