Abban hiszek, hogy a szeretet és az empátia az, ami végül gyógyít. Az elfogadás. Feltétel nélkül. Elvárások nélkül. A megtartás. A biztonság. Akkor erős leszel. Akkor Te is képes leszel elfogadni magad. Szeretni magad. Csak ennyit tudok neked adni. Másom nincs. Nincs varázspálcám, bölcsek kövem, nincs mindenre választ adó lexikonom. Senkinek sincs. A figyelmem van. Az odafordulásom. A szeretetem.

Érezted már, hogy valaki rád figyel? Ténylegesen figyel? Lát? Nem címkéz, nem alkot véleményt, nem mondja, “szedd már össze magad!” Persze néha erre is szükség van, egy pofonra, egy ébresztőre! Egy “sokk” élményre. De mikor a padlón vagyok, mikor nincs erőm felállni, mikor csak az akadályokat látom és minden sötét és nehéz és egyszerűen nem megy, “Hát értsd meg, hogy nem megy!!! Ehhez, kevés vagyok!!! Kicsi vagyok!”, akkor mindenre van szükségem, csak arra nem, hogy okoskodj. Vagy elmond, miért is SZAR az, amit csinálok. Meg HÜLYEség. Nem akarom annak érezni magam. Nem akarom, hogy elmond, miért ROSSZ az út. Vagy ÉN. Csak az kell, hogy átölelj. Csak az kell, hogy ott legyél velem. Hogy érezzem, nem vagyok egyedül. Hogy érezzem, ÉRZEL. És Te csak állsz, és velem vagy. Ha hisztizek, ha üvöltök, ha sírok, ha kiabálok, ha veszekszem. Csak vagy. Elfogadsz. Nem löksz el, nem taszítasz el, nem dobálod rám a sértéseket, nem döfsz belém, csak tartasz míg kitombolom magam. Szeretettel. Feltétel nélkül. És akkor lassul a légzésem. Akkor rád tudok mosolyogni és a szemedben látom tükröződni a mosolyom. Magamra mosolygok általad. Mert nem rád haragszom. Nem a páromra, a főnökömre, a sorsra. Csakis magamra. „Csalódtam. Kudarcot vallottam. Félek. Félek azzá válni, aki szeretnék lenni. Félek, nem válok azzá, aki szeretnék lenni. Félek, ha mégis azzá válok, az nem az, amit apám szeretne. Vagy anyám. Nem leszek elég, elég jó, elég megfelelő, elég bátor, elég kedves, elég … ELÉG! Félek, hogy egyedül leszek. Magányos. Félek, hogy társsal leszek. Magányos.” És Te odavezetsz… Oda, ahhoz az énrészemhez, aki fél, aki szomorú, aki dühös, aki rossznak és kevésnek érzi magát. Megmutatod nekem ki ő, és hol találom. És megtanítod őt szeretni. Gyógyítani. Általad gyógyítom magam. A Te biztonságodban, a Te tükrödben, általad, rajtad keresztül. Önmagam.

Számomra ezt jelenti a coaching. Ezt az érzést Közted (mint kliens, mint barát, mint útkereső) és köztem (mint coach, kísérő, útitárs, támogató között). A coaching nem előre meghatározott forgatókönyv, nem egy tanterv, kijelölt pontok követése. A coaching Te meg én, kettőnk egymásra hatása, ahol a folyamatot ugyanúgy alakítod Te, mint én. Egy zenemű, egy tánc. A coaching mély kapcsolódás. Akár csak pár órára találkozunk, akár pár hónapra.