Mielőtt elolvasnád a következő sorokat, nézd meg a videót! Szánd rá ezt a pár percet. Legyél velem ebben a 10 (7 + 3 ) percben. 

Figyeld meg,! Mennyire mást fognak jelenteni a sorok! Mennyire más lesz, mintha csak rákattintanál a cikkre, elolvasnál 1-2 szót és rohannál tovább. Figyeld meg milyen érzések jelennek meg benned!

Egy zongora. Két idegen. Négy kéz. És megszületik a zene.

Figyelem. Empátia. Jam csak úgy tud születni, ha rezonálunk a másikra. Érezzük a dallamot, a ritmust, a másik szándékát.

Nézd csak meg! Honnan tudhatja az egyik ember, a másik milyen dallamot fog játszani? Fel vagy lemegy a skálán? Mikor tér el? Mikor lassít, mikor gyorsít?

Hogyan tudunk ilyen tű pontosan a másik lelkére hangolódni fél perc alatt?

Mikor két ember leül beszélgetni, és őszintén FIGYELNEK egymásra… legyen szó akár a coachingról, vagy egy szerelmespárról, mikor egymás gondolatát is kitalálják, befejezik egymás mondatait, vagy akár a táncról, ahol a partnerek tökéletes összhangban vannak, hiába nincs megkoreografálva előre minden lépés… Csoda születik. Ez az érzés, ez az EGYség érzése. Ez annak az érzése, hogy valaki lát bennünket. Megért. Elfogad. Ismer. Annak az érzése, hogy jó helyen vagyunk. A MOST érzése. A pillanat tökéletes megélésének érzése. A szeretet érzése. Az öröm érzése. A könnyedség érzése. A FLOW.

Ebben az érzésben tudunk töltődni. Gyógyulni. Ebben a kreatív, alkotó, teremtő közegben.

A zene erre kiváló „bizonyíték”. Kézzel fogható. Nem csak érzem azt, ami két ember között zajlik, hanem hallom is, külső szemlélőként élvezem is ennek az egységnek a gyümölcsét.

Intimitás. Már-már szentség.

Olyan, mint mikor hosszan, perceken át belenézel a másik szemébe. Próbáltad már? Hirtelen meztelennek érzed magad. Kiszolgáltatottnak. Hirtelen megáll az idő. Beengedhetem magamba? Befogadhatom a lelkembe? Hagyhatom, hogy meglássa önvalómat? A félelmeimet, a kétségeimet, a szomorúságomat, az örömömet, a vágyaimat? Bízhatok benne? Mennyi, mennyi érzés, pedig nem csinálunk semmi mást, csak állunk egymással szemben. Csak nézünk. Tükröződünk. És egyszer csak leengedjük a falainkat. Egyszer csak ott vagyunk, játszmák és hazugság nélkül. Két pőre lélek. Te benned, én bennem, vagy fordítva? Már nem is tudjuk. Te vagyok én vagy én vagyok Te? Mi vagyunk.

Hasonlítsd össze ezt az érzést a mindennapokkal. Ezzel a fura, kifordult, felgyorsult világgal, ahol pont ez a figyelem veszik el. Ahol rohanunk A pontból B pontba, ahol online vásárolunk, online dolgozunk, ahol online ismerkedünk, ahol heteket csetelünk anélkül, hogy egymás hangját hallottuk volna. Milyen minőségű kapcsolódás jöhet létre? Milyen figyelem? Hány ezer karaktert kell leütni ahhoz, hogy megközelítsük e között a két férfi között percek alatt létrejövő tökéletes harmóniát?

És vajon kapcsolódom-e magamhoz? Hogyan kapcsolódom magamhoz? Én és Én lehetünk-e EGYségben? Vagyok-e EGYségben? A tengelyemben? Ez az önmagammal való tökéletes kapcsolódás okozhat-e ugyanolyan örömöt, boldogságot, szeretetet, mintha egy másik emberrel tenném? És ha IGEN, akkor hogyan változnak a vágyaim, a SZÜKségleteim ebben az érzésben? Mi történik a ragaszkodásaimmal, a függőségeimmel, a KÖTődéseimmel? Hová tűnik a harag, az elvárás, a bizonytalanság, a szorongás a megjelenő békében? Hová tűnnek a sebeim? Hová tűnik a múlt fájdalma? És ebben a szeretetteli kapcsolódásban, önmagamaból önmagam felé, vajon még mindig csak ÉN és ÉN vagyunk? Vajon nem Én és Minden? És ha Én Minden is vagyok, akkor Te is vagyok. És Ő is. És többé már nincs HIÁNY, nincs KELL, nincs üresség, mert bennem vagy. Velem vagy. Itt vagy. A részem vagy.